Betonozási munkák

Betonozási munkák

Betonalapok

Alapozási szerkezet céljára az építőanyagok széles skálája alkalmazható. Az alapozási mód megválasztásánál a következő szempontokat kell figyelembe venni:

- talaj- és talajvízviszonyokat,

- az esetleges kedvezőtlen helyszíni körülményeket (pl. belvíz, alábányászott terület, felszín

  alatti üregek jelenléte, csúszásveszély, stb.)

- az építmény gazdasági értékét és tervezett élettartamát,

- az építmény terhelési viszonyait és szerkezeti érzékenységét,

- az építési idővel, valamint a gépesítettség mértékével szemben támasztott követelményeket,

- a kivitelező technológiai felszereltségét, szakmai felkészültségét és kapacitását.

Az alapozások főbb csoportjain belül a következő gyakrabban előforduló alapozási megoldások fordulnak elő:

Síkalapozás

Az alapozás rendszerének megválasztásakor elsősorban a síkalapozás alkalmasságának lehetőségét kell megfontolni. Síkalapozást általában akkor tervezünk, ha a felszínhez közel kellő vastagságú teherbíró talajréteg van, ha a várható süllyedések, illetve süllyedéskülönbségek az építményre nem károsak, vagy ha más alapozási mód az összes körülmények figyelembevételével nem kedvezőbb.

A síkalapozás alkalmazási lehetőségét akkor kell megvizsgálni, ha a felszínhez közeli talajrétegek teherbírása viszonylag csekély, viszont

- az építmény terhét nagy felületen el lehet osztani (pl. lemezalapozás alkalmazásával),

- az építmény aránylag kis súlyú, vagy az alaptömb nagyobb mélységű kiemelése folytán

  jelentéktelen tehertöbblet jut az altalajra,

- az alaptest alatti talajcsere, talajjavítás vagy szilárdítás gazdaságosan elvégezhető.

Az alapozás meghatározásakor célszerű azt is megvizsgálni, hogy műszaki vagy gazdasági okokból indokolt-e az építmény eredetileg tervezett alaprajzi elrendezését, vagy szerkezeti rendszerét megváltoztatni (pl. süllyedésre kevésbé érzékeny szerkezetet építeni). Az alapozási sík minimális mélysége hazánkban az építési terület meteorológiai viszonyaitól függően - ha ezt más körülmény nem befolyásolja - általában 80...100 cm a terepszint alatt (a fagyhatár mélységének figyelembevételével).

   

Pontalapozás

Általában teherbíró szemcsés és kötött talaj esetén vázas vagy félvázas épület vázoszlopairól, illetve vázpillérjeiről kapott terhelések altalajra való továbbítására alkalmazzák a pont- (másnéven tömb)-alapokat. Az alaptest alaprajzi oldalarányai rendszerint követik az alátámasztott vázelem oldalarányait. Alaprajzi alakja általában négyzet vagy téglalap, ritkán sokszög vagy kör. Az alaptest talajra támaszkodó felülete az alátámasztandó szerkezet alapra helyezett felületénél lényegesen nagyobb. A kiszélesítés mértéke a talaj megengedett igénybevételétől, módja az alaptest anyagától és szerkezeti jellegétől függ. A pontalapok anyaguk szerint lehetnek tégla-, kő-, úsztatott kőbeton, beton-, vasalt beton és vasbeton alapok. Az alaptest kiszélesítési módja aszerint különbözik, hogy az alaptestet hajlításra igénybe vesszük-e, vagy sem. Hajlításra nem méretezett tégla, - kő vagy beton alapoknál a nyomófeszültségek tartományát lezáró un. teherátadási szög nagyobb, hajlításra igénybevehető vasbeton anyagú alaptestek viszonylag kis szerkezeti magassággal és nagy alapfelülettel készíthetők.

Ez utóbbiak statikai sémája a terhelés síkjára merőleges hajlított konzoltartó (sávalapnál ez még inkább megfigyelhető). A falazott tégla és kő pontalapok általában lépcsőzetes kiszélesítéssel készülnek, míg a csömöszölt beton, úsztatott kőbeton és vasbeton pontalapok ferde síkkal lehatárolt kiszélesítéssel alakíthatók. Az eddigiek helyszínen készített (monolit) szerkezetekre vonatkoztak. Az előregyártott vasbeton vázszerkezetek elterjedésével megjelentek az előregyártott vasbeton pontalapok (kehelyalapok) is. Az előregyártott vázszerkezetekhez való kapcsolat szerint készülhet csuklós (kismélységű kehely) és nyomatékbíró kehelyalap.

Sávalapok

A sávalap rendszerint tömör falszerkezet alatti, folytonos alátámasztást biztosító hosszú alaptest, amelynek hossza a szélesség legalább három és félszerese. A sávalapozás hagyományos tömörfalas épületek leggyakrabban alkalmazott alapozási módja. Általában szemcsés és kötött talaj esetén alkalmazzák. A sávalapozás anyagát, keresztmetszetét és fenékmélységét rendszerint a következő tényezők befolyásolják:

- az építmény jellege, funkciója,

- az építmény szerkezeti rendszere,

- a terep adottságai.

Az alátámasztott falszerkezet anyagára megengedett feszültség általában nagyságrendileg nagyobb, mint a talaj határfeszültsége, ezért a sávalap rendszerint konzolszerűen túlnyúlik a falon. Csekély terhelés és jó teherbírású talaj esetén azonban a felmenő fal és a sávalap szélességi mérete azonos is lehet.

Sávalapok készülhetnek tégla és terméskő falazattal, úsztatott kőbetonból, csömöszölt betonból, vasalt betonból és vasbetonból

A sávalap keresztmetszete a pontalapoknál ismertetett szerkesztési elveket követi. Sávalapok építési technológiájára túlnyomórészt a helyszíni építési eljárások jellemzők, de léteznek már előregyártott vasbeton sávalapok is. Az előregyártott vasbetonszerkezetű sávalapok készülhetnek tömör, bordás és üreges kivitelben is.

Gerenda és gerendarács alapozás

Gerenda (más néven szalag) alap az a sávalap, amely pillér- vagy oszlopsort folytonosan, összefüggő teherátadó elemként támaszt alá. A gerendarács alapozás egymásra merőleges gerenda alapok szerkezetileg összefüggő elemként igénybevehető rácsszerű hálózata. Ha a terhelés és az altalajviszonyok eredményeképpen a pont- vagy sávalapok nagyon közel kerülnek egymáshoz, gazdaságosabb lehet a gerenda- vagy gerendarács alapozás (szélső esetben a következő fejezetrészben bemutatásra kerülő lemezalapozás). A gerenda alap az épületnek bizonyos mértékű hosszirányú merevséget ad. Ha az altalaj kevésbé teherbíró vagy mindkét irányban nagy merevség szükséges, gerendarács tervezése célszerű. A gerenda és gerendarács alapok egyes keresztmetszeteiben jelentős hajlító és nyíró igénybevételek léphetnek fel, ezért kizárólag vasbetonból építhetők. A gerenda és gerendarács alapozás alkalmazása agresszív talaj, talajvíz jelenléte, illetve víznyomás esetén kedvezőtlen, mert az épület alapozásának védelme csak az alaptesteket körül burkoló szigeteléssel, nehezen kivitelezhető és költséges módon érhető el. A talajvíznyomás felvételére a gerendák között leterhelő szerkezetre van szükség. Az említett nehezítő körülmények esetén lemezalapozás készítése előnyösebb.

  

Lemezalapok

A lemezalap a teljes építményt vagy annak egy (pl. alápincézett) részét egyetlen összefüggő szerkezetként támasztja alá. Lemezalap alkalmazására általában akkor kerül sor, ha az épület terhelése olyan nagy, hogy az altalaj állékonyságát biztosító alapfelület nagysága megközelíti az épület teljes alapterületének nagyságát. Építése különösen akkor célszerű és gazdaságos, ha egy alápincézett épület terepszint alatti helyiségeit talajvíznyomás ellen védeni és szigetelni kell. A lemezalapok terhelésfelvételük szempontjából a fordított födém statikai elvéhez hasonlíthatók, ahol a támaszerők - a terhelő falak és pillérek terhei - az ismeretesek és a talajfeszültségek megoszlása a meghatározandó. A "fordított födém" elve alapján az alapozás tömörfalas épület alatt falakkal megtámasztott lemezként vagy koszorúba bekötött bordás lemezként készül. Félvázas szerkezeti rendszerű épületek lemezalapjait a falak alatti koszorúkba bekötött és a pillérsorok alatti gerendákra támaszkodó sík lemezként, vagy bordás lemezként készítik.

Vázas épületek alapozásaként a pillérek elrendezésétől függően a következő lemezalap szerkezetváltozatok építhetők :

- két irányú bordahálózat közötti vasbetonlemez

- kazettás vasbetonlemez,

- bordás vasbetonlemez,

- un. fordított gombafödém jellegű vasbetonlemez.

A lemezalapok általában vasbetonszerkezettel készülnek, de a talajvíz felhajtó erejének felvétele vastag csömöszölt beton leterhelő lemezzel is kivitelezhető. A lemezalapok vízszigetelése a vízzel támadott oldalon a vasbetonlemez síkja alatt készül. A földmunka elvégzése, a szigetelés elkészítése és az ellennyomást biztosító szerkezet megszilárdulási időtartama alatt a víznyomás ideiglenes megszüntetése szükséges (pl. talajvízszint-süllyesztéssel).

Különleges síkalapok

Az építési kutatás-fejlesztés keretében az elmúlt években sokat foglalkoztak olyan új alaptesttípusok kialakításával, amelyeknek nagyobb a teherbírása és kisebb a süllyedése a hagyományos alapokénál. Az anyagtakarékosság szempontjai, valamint az új iparosított építési eljárások, technológiák elterjedése is az eddigieknél korszerűbb megoldások megalkotását sürgette.

Héjalapok

A korszerű építészetben gyakran alkalmaznak nagy terek lefedéséhez héjszerkezetet. A héjszerkezet olyan egyenes vagy kettős görbületű lemez, amelynek vastagsága hosszához és szélességéhez viszonyítva rendkívül kicsi. Héjalappal bármilyen alakú hagyományos alaptest helyettesíthető (tehát a korábban ismertetett pont-, sáv-, gerenda- vagy lemezalapozások bármelyikénél szóba kerülhet alkalmazása

A héjalapozás előnyei:

- az alaptest szerkezeti magassága viszonylag kicsi,

- általában zsaluzás nélkül építhető,

- jelentős mértékű beton- és acélmegtakarítást eredményez.

A héjalapozás hátránya:

- viszonylag nagy helyszíni élőmunkaigény (mert a földmunka tükrét igen gondosan kell kialakítani – egyenetlen felfekvés esetén kedvezőtlen hajlítónyomatékok ébrednek a vékony lemezben),

- különleges acélminőség igénye.

Építéstechnológiáját tekintve a héjalapozás készülhet helyszíni vagy előregyártott vasbetonszerkezetként.

Ék és henger alakú alapok

Az ék és henger alakú alaptestek közös jellemzője, hogy alsó felületük nem sík, hanem sarkított vagy íves. A lesarkítást az teszi indokolttá, hogy a talpfeszültségek eloszlása ez esetben egyenletesebb (a széleken nem lesz aránytalanul nagyobb, mint középen). A méretezés szempontjából lényeges feszültségeloszlás az alaptesten kívül kedvezőbb lesz az oldallapokon keletkező vízszintes erőkomponensek következtében. (A vasbeton alaptest térfogata azonos marad, de vasalása csökkenthető). Az alaptest alsó felületének henger alakú kiképzése esetén a henger átmérőjét a terheléstől függően úgy változtatják, hogy minden alaptest süllyedése azonos legyen. Ez esetben amunkagödör alsó íves felületét kézi földmunkával vagy gépi úton (markolóval) célszerű kialakítani. Az ék és henger alakú alaptestekkel jelenleg még kísérletek folynak, általános elterjedésükről még nem beszélhetünk.

Húzott alapok

Kivételes esetben a síkalapra húzóerő is hathat, amit az alapozásnak kellő biztonsággal fel kell vennie. Ilyen esetben speciális alakú horgonyként is működő alaptest kialakítása szükséges.

Árbócalapok

Szélnyomásból vagy egyéb hatásból származó vízszintes erőket un. árbócalappal lehet a legegyszerűbben felvenni. Ez esetben a pilléreket megfelelő talaj- és talajvízviszonyok esetén a talajban fúrt lyukba állítják, majd körül betonozzák.

Rövid fúrt cölöpalapok

Pince nélküli legfeljebb egyemeletes épület alapozásaként gazdaságosan alkalmazható, ha a talajviszonyok a fúrás szempontjából kedvezőek. A 30...40 cm átmérőjű 1...3 m hosszú cölöpökre a teherátadás vasbeton koszorúval történik. A helyszínen fúrt cölöpök anyaga beton, vasbeton, ritkán téglatörmelék - vagy talajbeton lehet.

A rövid fúrt cölöpök alkalmazása különösen feltöltött terület, térfogatváltozó talaj esetén indokolt. Jól gépesíthető az építést egyszerűsiti, gyorsítja.

A betonkoszorú és a födém betonozások

A koszorú kialakítása

A tartófalak kötelező száradási idejének leteltét követően a házépítés folyamatának következő lépése a betonkoszorú kialakítása lesz. Erre ma már több alternatíva is létezik, ezáltal alkalmazhatunk hagyományos vasbeton szerkezetet a falak vízszintes irányú összefogásának érdekében, de gyorsabb és a hőszigetelés szempontjából is sokkal előnyösebb, ha speciális blokkokat, koszorútéglákat vagy koszorúelemeket választunk.

A betonkoszorúra azért van szükség, mert képes felfogni és kiegyensúlyozni az olyan vízszintes erőket, mint a fedélszerkezetek által generált oldalnyomás, valamint az egyenlőtlen süllyedésből fakadó különféle igénybevétel; kiegyensúlyozza a falakon a födém kialakítása során felfektetett gerendák pontszerű terheit; eloszlatja a falra jutó olyan egyéb terhek, mint például az erkélylemezek extra súlyát, és lehetőséget ad ezek csatlakoztathatóságára; biztosítja, hogy a födém és a falszerkezetek kapcsolódása makulátlan legyen.

A betonkoszorúk jellemzően 20-40 centiméter magasságúak – ennek mértékét a födémszerkezet vastagsága határozza meg –, a szélességük tekintetében pedig a legtöbbször a falszerkezethez igazítják őket. Amennyiben nem hőszigetelt elemekből álló betonkoszorút alkalmazunk az építkezésnél, a későbbi hőhidak elkerülésének érdekében elengedhetetlenül fontos a koszorú szakszerű külső hőszigetelése, mivel a beton sokkal rosszabb tulajdonságokkal rendelkezik, mint a tégla, ezáltal extra réteget igényel.

 

A födém kialakítása

A födém nem más, mint a betonkoszorúval ellátott falszerkezetek fedését szolgáló, manapság rendszerint betongerendákból és blokkokból kialakított térelválasztó elem, mely lehet közbenső- és záró-, sőt pincék esetében elkülöníthetünk még pince fölötti födémet is. A térelválasztás mellett a komplex födém egy teherhordó szerkezet, mely részt vesz az épület vízszintes merevítésében, miközben hang- és hőszigetelő réteget is biztosít, hovatovább aljzat felhordása után padlószerkezetként funkcionál. A legfelső födém kialakításra kerülhet lapos tetős ingatlanokon is, ilyenkor azonban feltétlenül szükséges hozzá speciális párazáró- és vízszigetelő réteg. Hagyományos tetőszerkezet esetén ilyenre nincs szükség, de tetőtérnél érdemes egy extra hang- és hőszigetelő réteget kialakítani az aljzat alatt az alsószint magasabb komfortjának érdekében. A kialakítás mellett a födémeknek rendkívül fontos tartószerkezeti követelményeknek kell megfelelnie. Az egyik ilyen a szilárdság, vagyis a saját súlya mellett el kell bírnia a rá épülő válaszfalak és a berendezés súlyát, így kialakításakor mindig vegyük figyelembe, hogy milyen szerepet játszik majd a födém az épületen belül. Ezen felül ki kell elégítenie az épülethez kapcsolódó tűzrendészeti előírásokat, és biztosítani kell számukra a többtámaszúságot, amivel nemcsak jobb tartás és kisebb rezgés, hanem minimálisabb lehajlásra számíthatunk tőlük.

A modern födémeknek a korábbi fagerendás és stukatoros megoldásokkal ellentétben már komoly épületszerkezeti követelményei is vannak. Ilyen például a hő- és hangszigetelés, ami ma már minden lakóépületnél lényeges, de utóbbi főként a tetőtéri kialakítás mellett nagyon fontos, hiszen ezzel minimálisra csökkenthető a födémen visszhangzó lépések hangereje. Az épületszerkezeti követelmények közé sorolható még a vízszigetelés is – ez természetesen csak a vizes helyiségek, a fürdőszoba és a WC alatt lényeges, illetve lapos tető esetén –, valamint a beépíthetőség, hiszen a különféle közműszolgáltatásoknak és egyéb vezetékeknek át kell törni a födémet, hogy utána a falszerkezetben behálózhassák a teljes tető- és padlásteret. Alapanyaguk szerint a födém lehet fa, acél, vasbeton vagy kerámia. Szerkezeti rendszerük tekintetében beszélhetünk:

gerendafödémekről, amikor a gerendák egymás mellett közvetlenül, zárt sorokban alkotják a födémet; gerendás födémekről, amikor az egymástól meghatározott távolságra elhelyezett tartógerendák közé valamilyen átfedő- vagy kitöltő elemek kerülnek; panelos födémekről, amikor az előre gyártott panelekből kerül kialakításra a felület; valamint lemezfödémekről, amikor szintén előre gyártott síklemezekből készülnek az úgynevezett monolit vasbeton födémek.

Bármelyik megoldás is kerül beépítésre, a masszív födémek megtámogatják otthonunk szigetelését és tartósságát. Mindeközben nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy tetőtér és padlástér, majd később egy ideális tetőszerkezet kerüljön kialakításra. A házépítés következő lépése ugyanis az esetleges tűzfalak kialakítása mellett – ez csak nyeregtető esetében kell, sátortetőnél nincs –, hogy elindulhatnak az ácsmunkák.

Estrich (esztrich) aljzatbeton

Az Estrich beton, speciális, vékony (általában 2-8 cm) aljzat beton réteg, ami a padlószerkezet részeként, a járófelület, a burkolatok közvetlen aljzatául szolgál. Az építés helyszínén kerül bedolgozásra közvetlenül a fogadószerkezetre vagy egy közbenső-, vagy szigetelő rétegre. Költséghatékonyan alkalmazható teherelosztó feladatokhoz, valamint rendkívül jó aljzatkiegyenlítő. Az esztrich beton az aljzathoz úgynevezett tapadó híddal, vagy elválasztó / szigetelő réteg közbeiktatásával kapcsolódik. Az Estrich-rétegnek számos feltételnek kell megfelelnie, amit kifogástalanul teljesít is:

-kopásálló réteg

-tömör és szilárd ugyanakkor rugalmas is

-sík-egyenletes felületet ad

-jó hővezető (ami padlófűtésnél rendkívül fontos) de nem éghető

-átveszi és el is osztja a padlószerkezet felületét érő terheket

-fogadórétegként padlóburkolathoz

-kopórétegként is szolgálhat

Az esztrich beton előnyei

Az estrich beton hagyományos aljzatbetonnal szemben könnyebben és gyorsabban teríthető, ezért költséghatékony és időtakarékos megoldás. Az estrich betonozásnál a speciális gép a beton előállításához szükséges anyagokat tökéletesre keveri. A precíz keverésnek köszönhetően az elterített beton nem fogja „kidobni a vizet”, így emiatt a szokásos utókezelésre és locsolásra nincs szükség a száradási idő alatt. Az esztrich beton továbbítása speciális és terítése tömlők segítségével történik, így akár olyan területen is alkalmazható, ahol a talicskázás tönkretenné az előzőleg telepített padlófűtést, vagy épületgépészeti megoldásokat.

  

Miért olcsóbb az esztrich beton a hagyományos aljzatbetonnal szemben?

A hagyományos aljzatbetonra általában minimum 21 nap után burkolható biztonságosan, míg az esztrich beton esetében a száradási idő mindössze 7 nap. Ez a rövid száradási idő a használói szempontjából akár hetekkel is csökkentheti az ingatlan birtokbavételét. Az estrich beton lerakása és keverése speciális gépeket és adalékokat igényel. Ez a kis többletbefektetés azonban hamar megtérülhet, hiszen a hagyományos aljzatbetonnál magasabb minőségi és esztétikusabb megoldást kapunk.

Mikor érdemes estirch betont alkalmazni?

Alkalmazási területeit tekintve, épülettípustól függetlenül, gyakorlatilag bármilyen burkolat típusról legyen is szó, akár hideg (pl.: padlólap, járólap) vagy meleg burkolat (hagyományos-, vagy laminált parketta, padlószőnyeg, linóleum, stb.). Iroda-, családi ház, vagy ipari épületekről is beszélünk, az Estrich beton egyaránt jól működik, hiszen alkalmazásával műszakilag és minőségileg is jobb aljzatot kapunk. Továbbá érdemes az estrich betont időhiányban végzett munkák esetén alkalmazni. Olyankor, amikor az aljzatkiegyenlítő felhordására nincs lehetőség. Ha az aljzatbetonban épületgépészeti berendezések futnak, vagy nagy munkaterületeknél. A kis, szűk területeken végzett munkák esetében. Családi házak kivitelezésekor az estrich betont érdemes választani, ha a lehető legegyszerűbb megoldásra van szükségünk